A tengeri só gyógyhatásával már az ókorban is tisztában voltak. La Bonnadiére francia orvos alkalmazta először a tenger gyógyító erejét még 1867-ben, és magát a módszert is ő nevezte el így.
A népszerű wellnesskezelések a tengervíz és a tengerből származó hatóanyagok segítségével gyógyítanak, szépítenek. A terápia minden olyan kezelési formát magába foglal, aminél a tengervizet, valamint az azt koncentráltan tartalmazó tengeri algát, sót és iszapot alkalmazzák. Ilyen például az algafürdő, a tengervizes medencében végzett mozgásterápia, a tengeri sós peeling, valamint az alga- és iszappakolás is.
Salaktalanító fürdő - lazítson sóban
A kádfürdő elkészítéséhez 1,2 kg tengeri sóra lesz szüksége. Fontos tudni, hogy hetente legfeljebb egyszer szabad sóoldatos kádfürdőt venni.
Engedje tele a kádat, és oldja fel benne a sót. Az első pár alkalommal csak 15 perces fürdőt vegyen, később aztán fokozatosan növelheti az időtartamot, egészen 30 percig. A víz semmiképpen se legyen melegebb 37 foknál, hogy ne terhelje feleslegesen a szervezetét, és a són kívül semmilyen más ápolóanyagot, még habfürdőt se tegyen bele! Ha végzett, ne zuhanyozzon le, csupán itassa fel a bőréről a nedvességet, majd pihenjen legalább fél órát.
A sós fürdő az egész szervezetet stimulálja, fokozza a méregtelenítést, és felpörgeti a bőr anyagcseréjét. Salaktalanító hatása, akárcsak a sókristályos peelingé, vetekszik egy többnapos böjtkúráéval. Ráadásul a sóoldatos fürdő a test lúgosítását is elősegíti. A víz nedvességet von el a bőrtől - gondoljon az ujjaira egy hosszú fürdő után! -, a sóoldat ellenben megköti a vízmolekulákat a külső rétegeiben, így a száraz bőrűeknek igencsak hasznos ez a fürdő.
Húgyúti panaszokra - sóoldatos ivókúra
Hozzávalók: 1 teáskanál tengeri só, valamint 1 pohár langyos víz.
A sót oldja fel a vízben, és hetente párszor igyon meg belőle 1 pohárnyival, de mindig éhgyomorra. A sóoldatos ivókúra méregtelenítő, vízhajtó, gyulladásgátló, valamint anyagcsere-serkentő hatású.
Fülfájásra - sóval töltött zsákocska
Hozzávalók: egy pamutból készült zsákocska, valamint egy csésze tengeri só.
Töltse a sót a zsákba, majd helyezze a sütőbe, 50-60 fokon melegítse meg, és óvatosan szorítsa a fülére. Naponta többször is megismételheti a műveletet.
Alvási zavarokra - sós-mézes lábfürdő
Hozzávalók: 20 g tengeri só, 1 evőkanál méz, 3 evőkanál almaecet, 5 liter meleg víz.
A hozzávalókat adja a vízhez, aztán vegyen egy 15 perces lábfürdőt. A módszer nyugtatja az idegeket, ezzel is elősegítve az elalvást.
|