|
|
|
|
| |
07/09/2010 17:42
A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság. A napilap ismerteti, hogy két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki e kísérleti program keretében. Tovább
|
|
|
07/09/2010 17:54
Koncertek, pezsgőlovag-avatás, szüreti felvonulás és néptáncgála is szórakoztatja az érdeklődőket szerdától vasárnapig a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztiválon a budai Várban. Tovább
|
13/08/2010 18:13
Még néhány nap, és elkezdődik a XVII. Summerfest. Kimondani is rettenetes. Még az is nagyon furcsa, hogy a Forrás Néptáncegyüttes 25 éves jubileumára készül, de hogy már Summerfestből is tizenhetet rendeztünk, ez igazán elképesztő. Tovább
|
10/08/2010 13:00
Ismét gyorsuló ütemben, 8,7 százalékkal nőtt a késedelmes hitelek állománya Magyarországon az első negyedévben: 4.514 milliárd forintra, az állomány 19,1 százalékára, míg tavaly decemberben 4.152 milliárd forintot, az állomány 17,3 százalékát tette ki – közölte hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Tovább
| |
07/07/2010 13:05
Világszerte évente mintegy 123 milliárd tonna szén-dioxidot nyelnek el a növények - derült ki a németországi Max Planck Biogeokémiai Intézet szakértőjének becsléséből. Tovább
|
07/07/2010 12:50
Átlagosan 4,3-as osztályzatot kaptak a balatoni strandok a Balatontipp.hu felmérésében, a válaszadók a mosdók állapotában és tisztaságában találták a legtöbb kivetnivalót. Tovább
|
Forrás: Ma.hu
· Natalie Portman küzd a túlélésért
· Szikora Robi: Infantilis vagyok!
· Napi előrejelzés 12 jegy számára
· Matolcsy: Jövőre 3 százélek alatt lesz az államháztartási hiány
|
|
|
|
Kiemelt cíkkek:
|
25/11/2009 10:33
Kerecsendy Vilmos, Down kórral élő fiatalember hozta el az angliai rendezésű nemzetközi OSKA Bright Film Festival dokumentumfilm kategória fődíját (OSKA Bright Award).
Tovább
|
30/09/2009 09:13
Dohányzásról leszoktató, fogyókúrás, általános közérzetjavító, méregtelenítő biorezonanciás eljárások. A biofizika korszerű módszerének köszönhetően sejtszinten, azonnali hatással szüntethető meg a dohányzással szervezetbe kerülő káros anyagok információja. Tovább
|
29/09/2009 08:56
Itt egy olyan módszerrel oktatjuk az angol nyelvet, melyet az 1960-as években egy angol úriember, Mr. Robin Callan dolgozott ki. Nyelvtanárként tevékenykedett Olaszországban, és a kevésbé sikeres hagyományos oktatás helyett valami újat hozott az olasz tanulók életébe. Tovább
|
18/08/2009 13:12
Az őssejtek felhasználásának klinikai gyakorlata különböző országokban lehetővé teszi, hogy több mint 70 halálosan veszélyes megbetegedés gyógykezeléséről beszéljünk. Tovább
|
|
| |
|
Legfrissebb híreink:
|
| |
|
Legfrissebb hirdetések:
| Attila
| email
| 2010-09-08 15:35:24 |
Nincs állásod, kismama vagy, tanulsz még, vagy csak jól jönne egy kis plusz pénz?
Akkor ki kell próbálnod ezt a lehetőséget. Már az első 5 perc után kereshetsz 26 $ -t, aztán már csak tőled függ, akár heti 500$ -t vagy többet is szerezhetsz, minden rajtad múlik, hogy mennyi időt fordítasz rá. Nem átverés, nincs szükség kezdőtőkére, sem befektetésre, sem nyelv tudásra, csak tudj egy kicsit dolgozni a számítógépen.
Ha belevágsz írj: aattilanagy@freemail.hu
|
Ár: 0 ft
Érdeklődni lehet: Attila
Telefon: |
|
| Rátalál-6
| email
| 2010-09-07 09:59:43 |
CSAK HA KOMOLYAN GONDOLJA!
Budai Társkereső a Böszörményin, valós adatbázis garanciával.
Minőség & Megbízhatóság!
Időpont egyeztetés: 06/30 555 8444
|
Ár: 0 ft
Érdeklődni lehet: Rátalál-6
Telefon: 06-30-555-8444 |  |
| R.G.
| email
| 2010-08-31 18:37:32 |
ZUGLÓI LAKÁSCSERE VELENCEI TAVI NYARALÓRA! Elcserélem Bp. XIV. ker. Zugló zöld környezetben Rákospatak partján lévő egyedi hő és vízmérős (panelprogram pályázat: napkollektor telepítés, szigetelés, ablakcsere elindítva) 1 1/2 szobás jó állapotú panellakásomat (ir.ár: 9.5 mill. Ft) értékegyeztetéssel Velencei tó déli partján elhelyezkedő kb. 6.5 - 7.5 mill. Ft. értékű nyaralóra, üdülőházas ingatlanra, kis házra, esetleg kisebb értékben telekre.
érd: 06/30/2806550
|
Ár: 9500000 ft
Érdeklődni lehet: R.G.
Telefon: 06302806550 |  |
|
További hirdetések.......
|
| |
| |
|
Egészség - Egészséges életmód.
16/02/2008 11:00
Egészséges táplálkozás titkai! Ha egy étel tápanyagtartalmát egytől tízig osztályozzuk, milyen osztályzatot érdemel az Ön étrendje...
5...6...7? Tovább |
| |
| |
| |
|
Avagy mondunk szépet, csúnyát, jót, rosszat, de csak az igazat, ahogyan mi láttuk tapasztaltuk, átéltük.
23/02/2009 17:18
Most is azt mondom, először itthon nézz körül, ha jó zenét akarsz hallgatni! Elfogultságom a magyar rockzene iránt végtelenül egyszerű okokból kifolyólag alakult ki. Az egyik, hogy a ’80-as években igazából csak magyar zenékhez lehetett hozzájutni, és ha nem keveredtél olyan emberek közé, akik tudták, hogy Ausztria nem egy másik bolygó, akkor talán egy Deep Purple korongot megcsodálhattál. Tovább |
| |
| |
| |
|
Avagy utazási tippek, élmények, ajánlók a Domi Tours utazási iroda szponzorálásával
06/10/2007 18:53
Téli utazások A következő hetekben bemutatunk pár olyan desztinációt, melyekben a téli hónapokban is nyár van! Tovább |
| - Téli utazások (2007-10-06 18:53:00) - Testvérvárosunkba látogatunk! (2007-09-25 09:00:00) - Megkérdezzük! (2007-08-15 22:55:00) |
| |
|
Érdekes, hasznos, különleges, szép, csúnya vagy extra. Nézelődj kedvedre.
17/04/2008 10:03
Már készül a High School Musical 4. része! A világszerte, így hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő High School Musical sorozat 3. része még be se került a mozikba, a Disney stúdiója már el is kezdte a negyedik rész forgatását. Tovább |
| - Már készül a High School Musical 4. része! (2008-04-17 10:03:00) - High School 3 (2008-02-12 09:55:00) - Efront nem zavarja, hogy melegnek nézik (2008-02-08 11:10:00) |
| |
Cseh Márton rovata.
01/07/2008 21:39
Egy álom megvalósul: az Etyeki Kúria pezsgője Pezsgőbemutató volt Etyeken! Tovább |
| - A New York Times ajánlásával! (2008-04-06 15:22:00) - Mandulavirágzás az Öreghegyen (2008-03-17 21:55:00) - Riport az egri borok gálájáról II. rész (2008-03-17 07:23:00) |
|
|
|